Jump to content

Kezdődik a suli, erre kell figyelni, ha spórolni akarsz!

2016. 08. 26. 19:05

Hamarosan becsengetnek az iskolákba, emiatt a szülők tanszervásárlási lázban égnek. De mi van akkor, ha pár hónap múlva a vadonatúj táska csatja, cipzárja elromlik, vagy a tornacipő talpa leválik? A kereskedők mindig a hat hónapra hivatkozva bújnak ki a javítás vagy csere alól, pedig a garanciális jogok két évre szólnak. Íme, a részletek.

Egyik esetben a fogyasztó a márkás - több tízezer forintos - tavaly augusztusban vásárolt iskolatáskán fedezte fel, hogy a cipzárja elromlott és a fülénél is elszakadt. A vásárlástól számítva nem telt el egy év. A vásárló a forgalmazó vállalkozást kereste meg a javítási igényével, amely még a fogyasztó minőségi kifogásáról sem vett fel jegyzőkönyvet mondván, hogy a hat hónapos garanciális idő már régen lejárt.

Egy másik esetben a vevő a kisfia számára tavaly augusztus elején vásárolt egy tornacipőt, melynek a felsőrésze több helyen elvált a talpától, de még jó állapotban volt. A vállalkozás a visszavitt cipő hibáira azt mondta, hogy azokat hat hónapon túl jelentette be és használati jellegű meghibásodások, így nem jogos a szavatossági igény. A Budapesti Békéltető Testület (BBT) felhívta a figyelmet arra: az iskolatáskákra, tornazsákokra és a torna vagy sportcipőkre a Polgári Törvénykönyv szavatossági rendelkezéseit kell alkalmazni. e szerint a vásárlást követő hat hónapon belüli meghibásodás esetén vélelmezni kell, hogy a hiba az eladáskor már megvolt, azaz rejtett hibáról volt szó. A fél éven belüli meghibásodásnál a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a hiba a teljesítést követően keletkezett. Ennek a bizonyításnak a vállalkozás szakértői véleménnyel tud eleget tenni, hiszen a bizonyítási teher a forgalmazón áll. Ha a szakértő szerint a táska nem volt megfelelően összevarrva és javítható, akkor a forgalmazó köteles azt megjavítani. Ha nem javítható, akkor köteles kicserélni.

Az a bizonyos két év

Ha az iskolatáska vásárlásától számított hat hónap már eltelt, de még két éven belüli, akkor a fogyasztónak kell a javítási vagy csere igénye esetén szakértői véleménnyel alátámasztani, hogy a termék gyári vagy anyaghibás volt. Ezekben az esetekben szakértői vélemény hiányában a vállalkozás jogosan utasítja el a fogyasztó javítási vagy csere igényét. Ha a vállalkozás jótállási jegyen vállalta, hogy a termékre egy vagy két éves garancia van, akkor a teljes jótállási idő alatt a forgalmazó vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a termék hibája a teljesítést követően keletkezett. Jótállás körében a fogyasztónak ugyanazon jogi lehetőségei vannak, mint szavatosságnál, azaz kérheti a termék javítását, cseréjét, a termék vételárának leszállítását vagy visszafizetését. Ha egyebekben nem jogos a fogyasztói szavatossági igény, akkor is köteles a vállalkozás a minőségi kifogásról jegyzőkönyvet felvenni, illetve biztosítani a fogyasztó számára, hogy a Vásárlók Könyvébe bejegyzést tegyen. Fontos azt is tudni, hogy a vállalkozás a jótállási jegyen tájékoztatni köteles a fogyasztót arról, hogy vita esetén melyik illetékes békéltető testülethez fordulhat.

Mire figyeljenek a vásárlók?

Minden esetben őrizzék meg a megvásárolt iskolatáskák, tornazsákok vagy cipők számláját vagy jótállási jegyét. Ez fontos bizonyíték a szavatosságból illetve a jótállásból eredő igényérvényesítéshez.

Ha a termék nem megfelelő vagy meghibásodik, akkor a forgalmazó vállalkozástól kérheti annak garanciális javítását, cseréjét vagy a vételárának visszafizetését.

Amennyiben interneten vásárolnak ilyen termékeket, akkor a termék átvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhatnak a vásárlástól és a termék visszaszolgáltatása mellett kérhetik vissza a vételárat. Ha a termék kiszállítása előtt gondolja meg magát a fogyasztó és áll el a szerződéstől, akkor is visszajár a vételár.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
Forrás: hazesotthon.hu/ Pr7 | Kép: pixabay.com