Jump to content

Te beszélsz a gyerkőccel a pénzről?

2017. 07. 17. 10:30

Csupán minden második szülő beszél 18 éven aluli gyermekével alkalomszerűen a pénzügyekről- derült ki az NRC által készített reprezentatív kutatásból. A most 50 éves Gazdálkodj okosan! társasjátékot a szülők többsége a gyakorlati tapasztalatszerzés és a játékos tanítás miatt tartja hasznosnak.

A magyar szülők a gyermek életkorának függvényében beszélnek otthon a pénzügyekről: míg az ovisoknál csak alkalomszerűen kerül elő a téma (minden 3. családban), addig az általánosiskolás-korúaknál tízből három, a 15 éven felülieknél tízből négy családban beszélnek rendszeresen, de minimum eseti jelleggel a pénzügyeket érintő témákról. A REGIO JÁTÉK megbízásából az NRC által készített reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy zsebpénzt több gyermek kap, mint saját bankszámlát. Utóbbival a 3-10 évesek mindössze 20 százaléka rendelkezik, ám még nem férnek hozzá, a 15 évnél idősebbek fele viszont már rendelkezhet a számlán lévő összegről. Tízből hat családban örülhetnek a gyermekek havi rendszerességgel kapott zsebpénznek. „Nagyjából 7-10 éves kor között kezdenek el a szülők a költőpénzről gondoskodni, a 11 éven felüliek már nagyon magas arányban (84%) kapnak zsebpénzt” – ismertette a kutatási eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. A 6 éven aluliak 500 Ft alatti összegből, a 7-14 évesek 500-1000 Ft-ból, míg a 15 éven felüliek 2-5000 Ft-ból gazdálkodhatnak havonta.

A REGIO JÁTÉK a Gazdálkodj okosan! társasjáték 50. születésnapja alkalmából készített felméréséből az is kiderült, hogy legelőször 2-4 éves korban (40%) kerül elő a pénz fogalma, tízből hat családban a szülők közösen beszélnek róla a gyermekkel, és szinte minden esetben (94%) egyetértenek a pénzügyi nevelés irányairól. A zsebpénzhez való hozzájutást például a válaszadók fele köti tanulmányi eredményhez (46%), harmaduk otthoni segítséghez (34%) vagy jó magatartáshoz (20%). „Az összegyűjtött pénzüket a gyermekek leginkább játékokra, a hobbijukra vagy a büfében költik el, de a szülők igyekeznek a beosztásra, spórolásra, fontossági sorrend felállítására és célkitűzésekre nevelni őket. Az elmúlt évek hitelezés kapcsán szerzett negatív tapasztalatai ráirányították a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságára, így nem véletlen, hogy ez a családon belül is gyakran megjelenik témaként” – tette hozzá Gyaraki Dávid.

50 éves a Gazdálkodj okosan!

A megkérdezettek egybehangzóan ismerik (98,5%) és szeretik (95,7%) a Gazdálkodj okosan! társasjátékot, minden második családban pedig a mai napig rendszeresen előkerül. A szülők többsége már gyermekkorban is kapcsolatba került a játékkal, ha visszaemlékeznek, leggyakrabban az együtt töltött idő, család, takarékoskodás és a lakásvásárlás jut eszükbe. „Öröm látni, hogy rendszeresen előkerül a társas, hiszen – ahogy ez a válaszokból is kitűnik – szórakoztató formában tanítja meg a pénzzel való bánást, fejleszti a gondolkodást, ami végeredményben minden játékosnak a javára válhat. Van olyan, aki a Gazdálkodj okosan! miatt figyel mindig, hogy ne folyassa feleslegesen a vizet, de olyan véleményt is hallottunk, hogy még felnőtt fejjel is hasznos a játék a mindennapi költségek és a takarékoskodás átgondolására” – mondta el a márka marketingvezetője.

(Forrás: hazesotthon.hu | Kép: pixabay.com)