Jump to content

Egy rossz szó a Facebookon és könnyen a bíróságon találhatja magát

2017. 12. 01. 13:25

Ha már az egész világ rá van függve a Facebookra, nem árt tudni, hogy a viselkedésünkben hol van az a határ, ami miatt már simán beperelhetnek. A személyi jogokat amúgy is elég tágan értelmezi a magyar jog, egy helytelen megnyilvánulás pedig akár komoly pénzbüntetésbe is torkollhat.

Az internet, különösen a közösségi oldalak az emberi kapcsolatokra gyakorolt pozitív hatásai mellett számos veszélyt is rejtenek az egyének személyiségi jogainak megsértése tekintetében. Az interneten, ezen belül is elsősorban a Facebookon elkövethető személyiségi jogsértésekről beszélt a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, Dr. Parázsó Helga.

A Polgári Törvénykönyv példálózó jelleggel a következő személyiségi jogokat nevesíti: az emberi méltóság védelmét, az élet, a testi épség és az egészség védelmét, a személyes szabadság, a magánélet és a magánlakás védelmét, a személy hátrányos megkülönböztetését, a becsület és a jóhírnév védelmét, a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jogot, a képmáshoz és a hangfelvételhez való jogot, valamint az elhunyt személy hozzátartozóit megillető kegyeleti jogot. Ha megvizsgáljuk, ezen jogok nagy részét érintheti a Facebookon való megjelenés.

A Facebook a legveszélyesebb

A közösségi oldalak regisztrált felhasználói sokkal szabadabban, meggondolatlanabbul fogalmaznak, mivel a címzett nincs közvetlenül jelen, mint egy személyes beszélgetés során, vagy osztanak meg egy posztot vagy töltenek fel képeket. Többek között ennek is köszönhető, hogy napjainkban a személyiségi jogok megsértésére gyakran az interneten, a Facebookon kerül sor.

A bírósági gyakorlatban felmerült esetek többsége szerint leggyakrabban a személyes adatok védelméhez való jog, a képmáshoz való jog, az emberi méltóság, a becsület és a jóhírnév kerül megsértésre a Facebookon. Valójában nagyon könnyű ilyen jogsértést megvalósítani. A személyes adatok védelme tekintetében irányadó az adatvédelmi törvény azon rendelkezése, miszerint a személyes adatok csak az érintett beleegyezésével használhatóak fel. A Facebookon a személyes adatok védelméhez való jog megsértése megvalósítható például azzal, ha valaki más nevében más személyes adatainak jogellenes felhasználásával regisztrál.

A képmáshoz való jogot sérti más személy fényképének felhasználása, például, ha közzéteszünk egy fényképfelvételt a legutóbbi összejövetelről, amelyen olyan személy is szerepel, aki nem kívánt felkerülni az internetre.

A rosszul megválasztott szavak, üzenetek sérthetik az emberi méltóságot, a becsületet és a jóhírnevet. E körben kiemelendő, hogy a becsület és a jóhírnév védelmének jogával gyakran konkurál a véleménynyilvánítás alaptörvényben is rögzített joga, amely a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi és biztosítja a jó, a káros, a kellemes és a sértő vélemény közlését is.

A bírósági gyakorlat egységes azonban abban, hogy a véleménynyilvánítás alapjoga csak felelősséggel gyakorolható, így nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas, valótlan tények közlésére, az indokolatlanul bántó, lealázó véleménynyilvánításra. Ennek fényében a Polgári Törvénykönyv is kifejezetten kimondja, hogy a becsület megsértését jelenti különösen a más személy társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleménynyilvánítás. „Egy konkrét ügyben például a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett velünk abban, hogy egy személynek egy negatív mesefigurához történő hasonlítása is indokolatlanul bántó és megalázó, az emberi méltóságot, a becsületet sértő”- mondja a szakértő.

A Polgári Törvénykönyv szerint a jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. E körben kiemelendő, hogy a jóhírnév megsértésére híresztelés útján is sor kerülhet, amelyre figyelemmel elfogadott a bírósági gyakorlatban, hogy a másoktól származó információ, tartalom közlése sem mentesít a személyiségi jogsértés miatti felelősség alól, így más személy posztjának megosztása is sértheti a jóhírnévhez való jogot.

A jogsértés megállapítható abban az esetben is, ha a jogsértő poszt saját profiloldalunkon való megosztás útján csak néhány száz emberhez vagy egy zárt csoportban való megosztás útján több tízezer emberhez is eljut el, a megosztás helye a kár bizonyítása esetén legfeljebb csak a sértettet megillető kártérítés mértékét befolyásolhatja.

Érdemes továbbá kiemelni, hogy a Kúria egy 2016-os eseti döntésében tovább szélesítette a Facebookon elkövethető személyiségi jogsértésekért való felelősséget azzal, hogy kimondta, hogy a közösségi oldalon a profiloldal létrehozója (függetlenül attól, hogy magánszemély vagy jogi személy, illetve szervezet profiloldaláról van szó) is felelősséggel tartozik a saját oldalán megjelenő hozzászólások, kommentek esetleges jogsértő tartalmáért.

Magánszemélyek, közszereplők, van különbség?

Nem, a közszereplőknek a magánszemélyeknél a személyiségi jogok megsértése tekintetében többet kell tűrniük azzal, hogy a súlyosan bántó, megalázó véleménynyilvánítást azonban a közszereplő sem köteles tűrni. Közszereplőnek egyébként az a személy minősül, aki tevékenységével vagy nyilvános fellépésével befolyásolja a szűkebben vagy tágabban értelmezett társadalom életét, helyi vagy országos viszonyok alakulását, illetve aki közéleti kérdésekben érintettként szerepel. A közszereplői minőség legfontosabb ismérve a közvélemény formálásának szándéka, így az a személy, aki pusztán saját érdekei védelme érdekében passzív alanya az eseményeknek és tesz e körben nyilvános kijelentéseket nem minősül közszereplőnek, tehát a személyiségi jogai esetleges megsértése esetén sem köteles a többet tűrni.

Mi történik, ha megsértjük bárkinek a személyiségi jogait?

Az, akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján az eset körülményeinek figyelembevételével követelheti a bíróságtól a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását vagy a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. Emellett kérheti azt is, hogy a jogsértő adjon megfelelő elégtételt, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot. További jogkövetkezményként követelhető a sérelmes helyzet megszüntetése, a jogsértést megelőző állapot helyreállítása és a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítése vagy jogsértő mivoltától való megfosztása. Továbbá az is, hogy a jogsértéssel elért vagyoni előnyt engedje át a sértett részére a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint.

Aki a személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a fentiek mellett követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését. A Facebookra feltett tartalmak gyorsan, hatalmas tömegekhez eljutnak, így a fentiek szerinti, illetve számos egyéb módon elkövethető személyiségi jogsértések rövid idő alatt akár nagy károkat tudnak okozni az érintettnek. A sértett az őt ért nem vagyoni sérelemért pedig sérelemdíjat is követelhet. „Különösen fontos e körben, hogy az, akit személyiségi jogaiban megsértenek, a fenti igényeit az öt éves elévülési időn belül érvényesítheti” - hangsúlyozza Dr. Parázsó Helga. 

(Forrás: hazesotthon.hu;pr7 | Kép: pixabay.com)