Jump to content

Jövő héttől igényelhető kamatmentes hitel energetikai korszerűsítésekre

2017. 04. 23. 09:05

115 milliárd forint áll rendelkezésre családi házak, lakások energetikai korszerűsítésére és megújuló energiaforrások alkalmazására.

 

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta: a pénz felhasználható a többi között fűtési rendszerek korszerűsítésére, nyílászárók cseréjére, illetve megújuló energiaforrások, például napelemek, napkollektorok beépítésére.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az igénylőket az országban 442 MFB Pont várja, itt részletes felvilágosítást is kaphatnak az érdeklődők. A hitel minimuma 500 ezer forint, maximuma magánszemélyeknek 10 millió, társasházak és lakásszövetkezeteknek pedig lakásonként 7 millió forint, a futamidő maximum 20 év lehet.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a hitel nulla százalékos kamatozású, semmilyen más járulékos banki költsége nincs, illetve az előtörlesztésnek sincs többletköltsége. Az önerő 10 százalék, ami szintén jóval alacsonyabb a szokottnál – tette hozzá.

Bernáth Tamás közölte: a várakozások szerint legalább 20 ezer lakást korszerűsítenek majd a hitel igénybevételével.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu;MTI | Kép: pixabay.com)