Életet menthet: ha veszély közeledtét észleli, automatikusan jelzést küld viselőjének, illetve egy orvosi csapatnak.
A panellakások kifizethető, egyben ideális befektetési célpontot jelentenek azok számára, akik kiadási céllal szeretnének ingatlant vásárolni. Budapest ugyan már drágának számít, de néhány nagyvárosban még érdemes beszállni ebbe a befektetési
Valamennyi jelentős hazai bank és takarékszövetkezet kínál már úgynevezett minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, több mint százféle kedvező jelzáloghitel érhető el. Ennek lényege, hogy a hitelintézetek az eddigi piaci átlaghoz képest alacsonyabb
A hirado.hu által megkérdezett biztosítási szakértő szerint semmiféle megalapozottsága nincs, illetve jele sem a biztosítók oldaláról annak, hogy drágulnának a biztosítások a kéményseprési törvény módosítása miatt.
Többféle módon is a támogatja az állam a lakáshoz jutást.
Pofonegyszerű, mégis kifog a hackerek többségén, akik inkább odébb állnak egy számítógéppel, mint sem ezt próbálják megfejteni.
Megmaradt egy-két korty a hétvégi vendégsereg után, netán ráuntál a fekete lötty ízére, és valami egészen újszerűt készítenél belőle? Van egy olyan tuti receptünk, amit garantáltan imádni fogsz.
Most zajlik a 2030-ig szóló új uniós energiaszabályozási csomag vitája ami, hogyha sikeresen zárul, itthon is könnyebben elérhető és olcsóbb napenergia biztosítása válna elérhetővé a háztartások számára. De mi jelent
Közel 16 millió forint a magyarországi háztartások vagyona, amit főként az ingatlan értéke tesz ki. Országosan az a szám kicsivel meghaladja a 64 milliárd forintot. Ám a háztartások még mindig
Folyamatosan méri a közösségi média oldalait a Hedonometer: az „úgy érzem” szóra vadásznak a keresők.
Átlagosan 6400 forintot költünk nyári játékokra és strandkiegészítőkre, ráadásul interneten még jobban elszalad a ló az emberekkel. A legnépszerűbbek a felfújható kellékek, de az Európa-bajnokság miatt most még több labda
Hét év alatt 60 százalékról 81 százalékra, a régiós átlag fölé emelkedett a jól teljesítő ingatlanhitelek aránya Magyarországon, így folyamatosan nő a hazai bankok ingatlanfinanszírozási hajlandósága - derül ki a