A „maradjon otthon” felhívás egy intelligens eszközökkel felszerelt lakásban talán könnyebben elviselhető.
Egy a magyar állattartók megkérdezésével készült felmérés szerint a háziállatok jelenléte sokat segít abban, hogy könnyebben átvészeljük a kijárási korlátozással járó bezártságot.
A láthatatlan ellenségnek, a koronavírusnak a kerítés nem akadály, éppen ezért fontos, hogy a kertben is tartsuk be a higiénés szabályokat. Például a kinti cipőt ne vigyük be a házba,
Bár még mindig él az előítélet, hogy a macskák csak táplálékadóként tekintenek az emberre, egyre több tanulmány bizonyítja ennek ellenkezőjét. A Plos One című szaklapban megjelent brazil kutatás szerint a
Célegyenesbe fordult a Hungaricool by SPAR termékinnovációs versenye: a nyertes árucikkek idén március végén kerülnek az INTERSPAR hipermarketek polcaira és lesznek elérhetőek az online shopban is. A tavaly indított program különösen most, a világjárvány okozta gazdasági helyzetben nyújt segítséget a hazai agrárium és feldolgozóipar kreatív vállalkozói számára.
Hibaelhárítás miatt csütörtök reggel 6 órától 16 órán át szünetel a távhőszolgáltatás a Kispesti hőkörzet egy részén - közölte a Főtáv szerdán az MTI-vel.
A kereskedelmi ingatlanpiacon 2019 a rekordok éve volt: a szektorba érkező befektetések összege elérte az 1,8 milliárd eurót, a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása azonban már az első negyedévi adatokban tükröződik -
Moszkva szerdán áttért a városi közlekedésben április 15. óta megkövetelt digitális forgalmi engedélyek automatikus ellenőrzésére a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében korábban hozott korlátozó intézkedések keretében.
A gyermekes családok jobban figyelnek a környezetvédelemre, 65,1 százalékuk aktívan elkötelezett a környezetvédelem iránt, míg a gyermektelen felnőttek esetében ez mindössze 41,6 százalék - derül ki a Kopp Mária Intézet
A debreceni Agóra tudományos élményközpont, amely eddig minden évben különleges, többnapos programsorozatot indított a Föld napja alkalmából, idén a járványhelyzetre tekintettel digitálisan csatlakozik a mozgalomhoz - közölte az intézmény sajtószolgálata
Online lakásszínházat rendezett be a debreceni Vojtina bábszínház lakás-próbatermében a Csokonai Nemzeti Színház két művésze: Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel, akikk élő adásban közvetítik előadásaikat - közölte a színház sajtószolgálata
Az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet 79 660 négyzetmétert tett ki Budapesten és környékén az első negyedévben, ami 5 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, és 10