Jump to content

Harmadával több lakás cserélt gazdát idén október végéig, mint tavaly ilyenkor

2015. 11. 29. 12:30

Októberben 11 842 lakás cserélt gazdát az országban, a négyzetméter árak közt még mindig nagy a szakadék. A legjobban természetesen a fővárosiak, azon belül is a budaiak járnak.

 

Októberben Kelet-Magyarországon 147 ezer, nyugaton 161 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat. Ugyanezt a főváros pesti oldalán 280 ezer, a Budain pedig 288 ezerért vették.

A téglalakásokért keleten 171 ezer, Nyugat-Magyarországon 192 ezer forintot fizettek a vevők négyzetméterenként, a fővárosban Pesten 286 ezer, Budán 433 ezer, a Belvárosban pedig 486 ezer forintot adtak ezekért.

A Duna House által közvetített lakóingatlanok közül Pest megyében volt a legmagasabb - 7 százalék - az újépítésűek aránya, de a vidéken eladott ingatlanok közül is 6 százalékot tettek ki az új lakások. Budapesten ez az adat mindössze 3 százalék volt.

Az eladók részéről átlagosan mindössze 1-2 százalékos árcsökkentésre volt szükség ahhoz, hogy az eladásra kínált lakás felkeltse a vevők érdeklődését, de a családi házaknál is csupán 3-4 százalék volt októberben az ehhez szükséges eladói árejtés.

A vevői alku sem volt túl nagy, Budapesten a panelra 3, a téglaépítésű lakásra 4, a családi házra pedig 7 százalékot alkudtak a vevők. Vidéken a lakásokra csupán 1 százalékkal volt magasabb az alku, mint a fővárosban, a családi házaknál ugyanennyivel kevesebb, vagyis 6 százalék volt a vevői alku. Egyedül Pest megyében tudtak a házakra 8 százalékot alkudni a vevők.

Októberben a fővárosi vevők 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy befektetési céllal vásárolt ingatlant, ők - átlagosan - 24 millió forintot adtak egy-egy lakásért. Vidéken a fővárosinál alacsonyabb volt a befektetők jelenléte a piacon, de 23 százalékkal így is a második legnagyobb csoport volt.

Minden ötödik vásárló az első lakását vette. Ez 56 négyzetméteres volt és 18,5 millió forintba került.

A vevők 35 százaléka volt vállalkozó, akik átlag 30,5 millió forintot költöttek egy-egy lakásra októberben.




További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
(Kép: http://oivietnam.com Forrás: hazesotthon.hu/MTI)