Jump to content

Hogy érhet 12 milliárdot a falad?

2016. 10. 19. 12:30

Egyetlen búzakazaltól.

Dereng Claude Monet francia impresszionista festő nagy becsben álló Kazlak-sorozatának bármelyik darabja? Nos a Christie’s aukciósház szerint lesznek, akik annyira rajonganak érte, hogy az egyetlen búzakazalt ábrázoló festményért akár 45 millió dollárt (12,5 milliárd forint) is megadhatnak a november 16-i New York-i árverésen.

A 25 darabból álló sorozatot Monet normandiai, Givernyben lévő lakóháza elé kilépve festette 1890-91 telén. Az 5-6 méter magas kazlak ekkoriban a normandiai táj mindennapos tartozékai voltak. A learatott búzát tárolták szénával fedett kúpalakú boglyákban a cséplésig. E kazlakat Monet nagyon alkalmasnak találta arra, hogy rajtuk tanulmányozza a fény játékát a különböző év- és napszakokban, változatos időjárási körülmények között.

Monet ekkor már elismert festő volt, de a Kazlak-sorozata mégis váratlanul nagy sikert aratott. 1891 májusában a 25 elkészült képből 15-öt bemutatott egy kiállításon, és napokon belül mindegyik elkelt. Ez a pénzügyi siker tette lehetővé a festőnek, hogy megvásárolja addig bérelt otthonát, és hozzálásson híres kertje építéséhez, amely később egy még nevezetesebb festménysorozat, a Tavirózsák témája lett.

A Kazlak nagy többsége a világ olyan nagy múzeumban található, mint a párizsi Musée d’Orsay, a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institute, csak kevés példány maradt magántulajdonban. A novemberben árverésre kerülő festményt 1891-ben vásárolta egy Knoedler nevű műkereskedő, aki magával vitte az Egyesült Államokba.

A sokszor érthetetlenül drága falfestményekből korábban is készítttünk már gyűjteményt, ahol egyetlen vörös vászon kóstált 1,1 millió dollárt, míg egy absztrakt 48-at.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu | Kép: publicdomainpictures.net)