Jump to content

Nagyobb sápot szednek a nagyvárosok

2016. 11. 19. 16:05

Évről évre emelkedik a nagyobb magyarországi városok helyi adóbevétele, ennek köszönhetően több településen adócsökkentést indítottak el, illetve adókedvezményt adnak a lakóknak - írja a Magyar Idők a megyei jogú városok adatai alapján.

 

Tavaly 2014-hez képest a városok egy részében néhány százalék körül alakult a változás, de a növekedés mértéke több helyen – így Debrecenben, Dunaújvárosban, Hódmezővásárhelyen, Szolnokon és Szombathelyen – jelentősen meghaladta a tíz százalékot is.

Akadt egy olyan megyeszékhely, Zalaegerszeg, ahol 2015-ben másfélszer annyi helyi adót szedtek be, mint egy évvel korábban.

Ennek az volt az oka, hogy több mint 1,1 milliárd forinttal növekedett az iparűzésiadó-bevétel, valamint 2015-től bevezették az építményadót. Ez már az első évben 605 millió forinttal gazdagította a bevételi oldalt, míg az összeg az idén megközelítheti az 1 milliárd forintot.

A lap szerint az adócsökkentést, illetve az adókedvezményt annak köszönhetően tudják elindítani a települések, hogy új cégek telepednek le helyben, vagy a már működő vállalkozások bővítik kapacitásukat. Emiatt a települések több iparűzésiadó-bevételhez jutnak, és lehetőségeikhez mérten mérsékelhetik a lakosság terheit.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)