Jump to content

Kárbejelentés és biztosítás lépésről, lépésre

2017. 07. 17. 09:05

Újra és újra kiderül, hogy sokan nem tudják, mit tartalmaz a biztosításuk, vagy hogy mit kell tenni akkor, amikor már bekövetkezett a kár, ezért a Mabisz szóvívője a viharkárok mellett ismertette a kár bejelentésének menetét is.

 

Több ezer bejelentést kaptak a biztosítók a múlt heti Ítéletidő miatt, a két napon át tartó szélsőséges időjárás által okozott kár az első becslések szerint akár elérheti a félmilliárd forintot is. A Mabisz gyors felmérése szerint lakásonként átlagban 125 ezer forintos kár keletkezett, de voltak több száz ezres káresetek is, főleg abban az esetben, amikor egész tetőtereket vitt el a magával a viharos szél. 

 

Gilyen Ágnes, a Mabisz szóvivője a közmédia stúdiójában elmondta: a péntek késő reggeli adatok szerint 6 ezer kárbejelentés érkezett az egy hete történt orkánerejű szél és a hatalmas mennyiségű csapadék következményeként, ezek összesített összege 500 millió forint.

Azt kiemelte, hogy egy ház esetében óriási összegű kár keletkezett, 15 millió forint értékben, aminek a felmérése éppen péntek délutánra fejeződött be. Ez is mutatja, tette hozzá Gilyen Ágnes, hogy nagy volt a szórás a károk tekintetében, hiszen kis összegű károk is keletkeztek.

Ha megtörtént baj…

A Mabisz szóvivője ismertette, mi a teendő a kár bekövetkeztekor. Szerinte az nagyon fontos, hogy ha kár keletkezik, akkor mindenképpen a további károk megelőzése az elsődleges feladat, így pl. tető sérülésénél a sérült cserepeket levenni, és a tetőteret fóliával lefedni.

Ezután jöhet a kár bejelentése, valamint a fotódokumentáció készítése, és az is fontos, hogy a sérült cserepeket el kell tenni addig, amíg a kárszakértő meg nem érkezik, azok ugyanis nagyban segítik őt a káreset rekonstruálásában – emelte ki Gilyén Ágnes. A kárfelmérő megérkezésekor a biztosító ad egy árajánlatot, vagy már ott helyben kifizeti a kárt – magyarázta el a Mabisz szóvivője a biztosítók által követett gyakorlatot.

Mindig elegendő kárfelmérő van

A legtöbb kárról Budapestről és Somogy megyéből számoltak be, de a Balaton déli partjáról is jelentős károkról számoltak be a biztosítók munkatársai – közölte a Mabisz szóvivője.

Mint elmondta, ha „minden flottul megy”, akkor a kár típusától függően akár egy napon belül, órák alatt kifizetik a kár összegét. Ha dokumentációt kell készíteni, és dönteni kell árajánlatról, akkor ez hosszabb folyamat is lehet – fogalmazott.

Gilyén Ágnes szerint a biztosítók ilyen nagyszámú kárbejelentés esetén a biztosítók átcsoportosítják a kárfelmérő szakembereiket a legtöbb kárral érintett területre.

(Forrás: hazesotthon.hu;hirado.hu| Kép: pixabay.com)