Jump to content

Soha ennyit nem költöttek még a hazai utakra

2016. 02. 21. 19:26

A januári hidegek és az esős február miatt már megint tele vannak kátyúval az utak, de a kormány ígérete szerint a közútfejlesztési program keretein belül 2017-től 1600 kilométernyi úthálózat újulhat meg.

Egy tavaly év végi adat szerint csak Budapesten évi 30-35 ezer burkolathiányos úthibát kell javítani. A téli fagyok után a Budapest Közút munkatársai folyamatosan, hétvégente is dolgoznak a kátyúk betömésén. Az M1-es autópálya bicskei szakaszán is dolgoztak csütörtökön a Magyar Közút emberei és gépei. A társaság 32 ezer kilométernyi közutat üzemeltet. Egy, a múlt év végén született kormányhatározat alapján a következő években felgyorsulhat az úthálózat fejlesztése.

Az évtized végéig ugyanis folyamatosan emelkedik majd a központi költségvetésben az üzemeltetésre és fenntartásra biztosított keret. A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár történelmi jelentőségűnek nevezte a döntést.

Abban is bízom, hogy értékelni fogják Magyarországon, a rajtunk keresztül utazók is, hogy mekkora erő az, amit a magyar gazdaság képes az utak karbantartására és fejlesztésére fordítani. Ekkora útfejlesztési forrásokat hazai költségvetésből a magyar gazdaság még nem tudott soha biztosítani - mondta a Híradónak Tasó László.
 
Február végéig készül el a középtávú felújítási program az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékúthálózatra, amely alapján 2017-től évente mintegy 1200 kilométernyi útszakasz újulhat meg. A kormány a legutóbbi ülésén döntött egy 69 milliárd forintos komplex útfelújítási programról is.

A Magyar Közút Zrt-nél arra számítanak, hogy az autósok érezni fogják a fejlődést.

Bízom abban, hogy 2020-ra Magyarország közúthálózata, az üzemeltetés-karbantartás, valamint a felújítások eredményeképpen ténylegesen egy európai úthálózat részeként, annak minőségi feltételeinek megfelelve áll majd rendelkezésre - fogalmazott Nemes-Nagy Tibor vezérigazgató.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon  Facebook oldalát!
(Kép: bevezetem.hu Forrás: hazesotthon.hu/hirado.hu)