Jump to content

Ez lett az év kedvenc színe

2017. 01. 04. 17:05

A krém-és pasztellszínek leáldozóban vannak, ahogy a rikító, élénk árnyalatok is. Ugyan még nem telt el négy nap az újévből, de a dizájnerek, divattervezők, lakberendezők fő irányadója a Pantone, máris kiderítette, melyik a vásárlók kedvenc falszíne. Nos, mi valami kellemesebbre számítottunk.

Az év kedvenc színének kihirdetése mindig az azt megelőző néhány hétben kerül napvilágra, ami nem tűnik túl logikusnak, de ez van, ettől függetlenül a 2017-ben a Greenery lett az abszolút befutó. Nem, nem simán zöld, hanem Greenery, ami a 15-0343-as számú kódot kapta.

Tavaly a rózsakvarc és a világoskék volt a szavazók favoritja, amit idén egy hajszálnyival markánsabb árnyalat váltott fel. A Greenery, amire leginkább a sárgászöld megnevezés illik, a természetet idézi meg. „A 2016-os top színek a kaotikus világban a békére való törekedést fejezi ki, míg az idei év befutója a sárgászöld a reményt szimbolizálja, amit mindenkinek szüksége van az összetett társadalomi és politikai színtéren játszódó mindennapokban”- mondta a Pantone ügyvezető igazgatója Leatrice Eiseman. „A Greenery a vágy kifejeződése, az újra feltalálás tapasztalata, a megújulás és a felfrissülés színe”- folytatta a magasztalását az év színének a Eiseman.

Zöld

Tény, hogy a színek hatással vannak hangulatunkra, és kedélyállapotunkra, amire a színterápia iparága épült. A színterápiát az ókori egyiptomiak, görögök is tudatosan alkalmazták. A betegeket panaszaiktól függően olyan helyiségbe fektették, melynek ablakait színes (piros, kék, ibolya) anyagokkal takarták le. Kívülről a nap sugarai megvilágítottak az ablakot s az így keletkezett színes fény pozitívan hatott az adott betegségre a test és a lélek területén is.

A szivárvány színeinek mind-mind más képességet tulajdonítanak. Az élénk és a sötétebb színek is más érzékszervünkre hatnak, de lássuk az év színe, mit tud.

A zöld és zöldessárga árnyalat a regenerálódás színe. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, és helyreállítja a test harmóniáját. A zöld a vidámság színe, így hálószobába, nappaliba egyaránt ajánlják, mert nem csak feltölt energiával, de stresszementesít is.

Színárnyalatai a végtelenség határát súrolják, és a sötét színek is jól passzolnak hozzá, így könnyen találhatunk a falszínhez passzoló bútorokat, szőnyegeket. Ugyan a szokványos színek inkább a fehér, és pasztell színskálán mozognak, úgy tűnik idén a zöld lesz a mérvadó.

 

További érdekességekért bátran keresd fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu | Kép: pixabay.com, staticflickr.com)