Jump to content

A harmonikus együttélés titka

2017. 02. 03. 17:05

A kapcsolat próbája az összeköltözés, hiszen ahogy a mondás is tartja: lakva ismerszik meg az ember igazán. Épp ezért van aki halogatja, van aki alig várja, de egy dolog mindenki fejében felmerül, mégpedig, hogyan lehet veszekedés nélkül túlélni az első heteket?

Az együttélés gondolata kettősséggel tölti el az embert, várja és mindemellett fél tőle egy hangyányit. Így van ez rendjén, elvégre féltve őrzött terünket, magánszféránkat a költözés percétől meg kell osztani. Nincs többé elvonulós délután, átfilmezett éjszaka vagy lustálkodós nap. Cserébe viszont van szerető ölelés, kedves mosoly, és megnyugtató összebújás. A mérlegnyelve pedig azonnal az összeköltözés felé billen, ha az ember átgondolja, mindezt. Elvégre összebútorozni azzal, akit igazán szeretünk csodálatos dolog! De, hogyan lehet az összecsiszolódás szakaszát is romantikussá, harmonikussá tenni, a vita és feszengés helyett?

Pakolás

A leglényegesebb momentuma az összeköltözésnek. Mivel már az első hetekben kirajzolódnak a „hatalmi pozíciók” a pakolás, rendrakás terén, érdemes lefektetni alapszabályokat. Tehát ha nem akarsz párod cselédjévé válni, és egyedül végezni az összes házi munkát, osszátok be, hogy az egyik héten/napon ki felelős a lakás rendezett állapotáért. Nagyon sok vitát megspórolhattok ezen, ha bevezetitek a házimunka felosztást.

Közös kassza?

Az együttélés másik sarkalatos pontja a pénz. Párja válogatja a közös kassza dolgot, mert van, aki esküszik rá, míg más ördögtől valónak tartja. Talán az a legtisztességesebb mindkét féllel szemben, ha a költségeket közösen fizetik ki, a fennmaradó pénzt pedig saját maguk zsebében tartják.

Külön programok

Teljesen nyilvánvaló, hogy az összeköltözés okozta mámorban hetekig egymás fogjátok munka után otthon őrizni, mert egyszerűen jó és újszerű, hogy valaki vár otthon vagy valakit te magad várhatsz haza. Aztán eljön az a pillanat, amikor valamelyikőtök szükségét érzi annak, hogy kimozduljon, és a barátaival csináljon programot. Nos, ez esetben a lehető legrosszabb dolog, amit tehetsz, ha nem engeded el (ami magában is abszurd, hogy engedélyt kelljen kérnie), vagy nagy sértődések közepette bólintasz csak rá. A jó megoldás ilyen esetekben, hogy te is szervezel magadnak programot, vagy kihasználod, hogy végre egyedül lehetsz a lakásban.

Magánszféra

Az összeköltözés nem jelenti azt, hogy fel kell adni minden személyes tered. Épp ellenkezőleg, a kiegyensúlyozott, boldog együttélés alapja, hogy az ember meg tudja tartani saját külön kis terét, ahova el tud vonulni, ha épp idegrendszere vagy hangulata azt kívánja. Ez lehet kedvenc olvasósarkod, a kert vagy épp a szoba másik fele. A lényeg, hogy mindenkinek meg kell hagyni azt a néhány órát, amikor csak maga szeretne lenni a gondolataival.

Mindennapok

A közös életet hamar sivárrá, és unalmassá teheti az, hogy folyton egymás nyakán vagytok. Egy idő után elmúlik a vágyakozás, a hiányérzet a másik iránt, hacsak nem figyelsz arra oda, hogy hétről hétre valami kedvességgel, aprósággal lepd meg.

Ez lehet egy finom vacsora, egy relaxálódós este, egy közös séta, egy randevú, egyszóval valami olyan apróság, ami megtöri a hétköznapok monotonitását. Hidd el, életben lehet tartani a tüzet évek múltával is, csak több erőt és energiát kell belefektetni, mint az elején, de megéri!

Szex

Ahogy sok minden, úgy a szexuális élet is átalakul. Ez is párfüggő, hogy kinél, melyik irányba változik. Vannak, akiknek felpörög a szerelmi életük, míg másoknak lanyhul és heti néhány alkalomra csökken. Viszont, bárhogy is alakuljon, az együttlakás nem azt jelenti, hogy ha már úgyis minden nap együtt fekszetek le aludni, akkor kötelezően kell szexelni! Mert, a kényszer,és muszáj szerelmeskedés, nagyon hamar megöli romantikát.

 

 

(Forrás: hazesotthon.hu | marmalade.hu | Kép: pixabay.com, huffpost.com)