Jump to content

Folytatódik a Fűts okosan! kampány

2017. 02. 16. 21:00

A projekt célja egy társadalmi probléma bemutatása, és egy tévhit eloszlatása.

Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kifejtette: szeretnék eloszlatni azt a tévhitet, hogy a légszennyezést nagyobb részét a közlekedés és az ipar okozza. Ez már rég nincs így, a rendszerváltást követően a nagyipar leépült, az új üzemek korszerű berendezéseket kaptak, és a gépjárműpark is jelentősen javult. A levegő szennyezettségét ma már 70 százalékban a lakossági fűtés okozza.

Kitért arra is, hogy nem elég jó anyagot használni a tüzeléshez, az is fontos, hogy helyesen tüzeljenek. Úgy vélekedett, a légszennyezés nem szociális probléma, hanem ismerethiányból fakad. Ha csak a szociálisan rászorulók égetnének hulladékot, nagyságrendileg jobb lenne a levegő - mondta.

A kampány például felhívja a figyelmet arra is, hogyan kell begyújtani a kályhába. A lignit például olcsó, de tönkreteszi a fűtőberendezést, emellett az egyik legnagyobb okozója a kisméretű szálló pornak (PM10, 10 mikronnál kisebb részecske). Ha a pvc-t elégetik, foszgén kerül a levegőbe, amely az első világháborúban még harci gáz volt, ha pedig bútorlapot égetnek, formaldehid, amely rákkeltő anyag.

Ugyanaz az ember, aki nem öntene az élővízbe mérget, szemrebbenés nélkül pakolja a PET palackokat vagy a bálás ruhát vagy a bútorlapot a kazánjába - mondta az államtitkár. 

Beszélt arról is, hogy a PM10 csökkentésére ágazatközi programja van a kormánynak, amelyre százmilliárdokat költenek. Ezt célozza a hőszigetelésre kiadott pénz vagy az autóbuszok cseréje. Hozzátette, meggyőződése, hogy néhány éven belül eljutnak a kis tüzelőberendezésekig, vagy a fűtőanyagok szabályozásáig. A tárca erre vonatkozóan egy anyagot készít, társadalmasítás előtt van egy jogszabály, amely szabályozni fogja a fűtőanyagok kéntartalmát és minimális fűtőértékét, hogy a kis tüzelőberendezésekben mit lehet elégetni.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!

(Forrás: hazesotthon.hu;MTI | Kép: pixabay.com)